» Kirándulóknak » Merre induljunk? » Pilis, Visegrádi-hegység » Zsitvay-kilátó, Visegrád
OldaltérképOldaltérkép   Nyitó oldal Nyitó oldal
Zsitvay-kilátó, Visegrád
Térkép
 
Bemutatás:
A Zsitvay-kilátót 1933-ban építették a 378 méter magas Nagyvillám tetejére. 2005-ben műemlékké nyilvánították. Nevét Zsitvay Tiborról kapta, aki a múlt század egyik kiemelkedő személyisége (Igazságügyi Miniszter, Magyar Turista Szövetség Elnöke, stb.).
A kilátó és a Nagyvillám térsége a kiránduló és turista élet egyik fontos központja. Tiszta időben a fővárost és 100 kilométeres környezetét belátni, a Mátrától a Pilisig és Zsámbéki-medencéig. A Dunakanyar akár felhős időben is szabad szemmel látható. A jól azonosítható látnivalók irányát a kilátószinten ábrák és feliratok jelzik.
 
Kezelő erdészet:
 
Megközelítés:
A Zsitvay-kilátó Visegrád vagy a 11. számú országút felől a Panoráma úton közelíthető meg gépjárművel, egészen a kilátó alatt lévő parkolóig. Onnan egy tíz perces séta vezet föl a kilátóhoz. Visegrádról az országos kék és kék kereszt jelzésen egyórás sétával érhető el. Visegrádra az Árpád-hídtól induló távolsági busszal lehet eljutni, illetve Nagymaros felől révvel lehet átkelni a Dunán.
 
Szolgáltatások:
Kilátó, pihenőhely,sétautak,alpesi és nyári bobpálya, mini golfpálya, étterem, szálloda.
 
A Zsitvay-kilátó nyitvatartása és belépődíjai:
 
Nyitvatartás:
Május 1-től augusztus 31-ig
 
Hétfő: Szünnap
Kedd-Péntek:10-18 h -ig
Szombat-Vasárnap:10-18 h -ig
 
Szeptember 1-től április 30-ig
 
Szombat:10-16 h -ig
Vasárnap:10-16 h -ig
 
Hétköznap 10 fő feletti csoport esetében egyéb időpontok is egyeztethetőek, illetve a kilátó egyéb rendezvényre is igénybe vehető!
 
Telefonszám: 06-20/512 64 01
 
Téli időszakban rossz idő (jegesedés) esetén a kilátó zárva tart. 
 
Belépők:
teljes árú (felnőtt) 400 Ft
kedvezményes (nyugdíjas) 300 Ft
kedvezményes (6-18 éves korig) 200 Ft
gyermek 6 éves korig ingyenes
 
Csoportos belépő 10 főtől minden kategóriában 100 Ft-tal kevesebb.
 
Történet:
A kilátó névadója Zsitvay Tibor (1884-1969) tisztességes, nagyszerű ember volt, aki a törvényesség betartását és betartatását tartotta erénynek. Keresztény etikájú, humanista ember volt, aki minden ember megalázó üldöztetése ellen felemelte a szavát nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül. Tisztessége példa, emberi kiállása követendő mindenki számára. Az ő élete és munkássága azt is példázza, mint ahogyan Téry Ödöné és Thirring Gusztávé is, hogy a turistaság ügyének szolgálata egyet jelent a közjó szolgálatával. Az ő működése is példázza: a szervezett természetjárásnak, a szervezett természetjáróknak a turista ügy erkölcsi, anyagi támogatása, képviselete, a turista létesítmények létrehozásának szorgalmazása, alkotása, működtetése kötelessége. Mindezek a szervezett természetjárás elemi követelményei.
Oldal nyomtatása

Keresés

Merre ne induljunk?

Korlátozások a Pilisi Parkerdő Zrt. területén

Pilis Bike

Pilisi turistaszállások

Eseménynaptár

www.pilishunting.com

A Passion for Hunting

Hazai Vadász

erdeiszallas.hu

 

Erdőjáró játék

Panorámaképek

Kattintson ide a képek megtekintéséhez
A panorámaképek megtekintéséhez kattintson a képre

Visegrádi Fellegvár

Reneszánsz panoptikum

Környzeti politika